Reménytelenül szeretlek

Lágy nyár szellő simítja végig csupasz karomat,

Lombos fák alatt sétálok, érzem a fájdalmamat.

Lecsukom szememet, és borzongás fut végig

Hátam közepén, felfele, a gerincemen az égig.

 

Elképzelem, hogy ott vagy mellettem

S csillagok ragyognak szüntelen felettem.

Kezeddel átkarolod finoman vállamat

Lágyan cirolgatod a hátamat.

 

Megállunk, és te szembefordulsz velem,

S csókot lehelsz ajkamra szenvedélyesen,

Meleg kezed csípőmre csúszik és élvezem,

Minden érintésedet emlékeim közé leteszem.

 

A hajnal jön felénk megállíthatatlanul,

Északon egy csillag a földre hull.

Csillaggal szerelmünk is kihunyt,

S a Nap egy hegy mögé bújt.

 

Kinyitom szememet s várok Rád,

De nem jössz, ezt látom már.

A szellő még ringatózik lágyan

És lassan csillapodik vágyam

Fa

Szegény fa nem tehetett róla,
Egyszerűen ott állt, s nézett rám.
Ártatlan volt az a fa,
Boldogan állta a szél erejét.
Nem hibás az a fa,
Én ütöttem egy nagyot rája.
Sajnálom kicsiny fácska,
Te vagy Életem fája.

Nem akartam megütni,
Nem akartam megrúgni.
Véletlen volt esküszöm,
Rád sose haragudnák.
Sajnálom kicsiny fácska,
Te vagy Életem fája.

Kis ágacska voltál, tudom,
Ma már terebélyesebbé lettél.
Ép csak megsértettem kérgedet,
S te sírva könnyeztél.
Sajnálom kicsiny fácska,
Te vagy Életem fája.

Együtt nőttünk, s nevettünk,
Te vagy a legjobb barátom.
Mindig megértesz, s pont ezért,
Szégyellem vétkemet ellened.
Sajnálom kicsiny fácska,
Te vagy Életem fája.

Én kicsi fám, egyetlen tubicám,
Zöld leveleid a legjobb tanácsok.
Balga mód nem hallgattam meg őket,
S most szenvedek tőle.
Sajnálom kicsiny fácska,
Te vagy Életem fája