Kedves Blogom, Olvasó!

 Éjjel álmodtam. Jójó, minden éjjel álmodok, de ez megint különleges volt.

Vele álmodtam. Pedig már nem kéne, mégis vele álmodtam.

Egy kávézóban voltam. Valakinek a nagymamájával. Könyvről beszélgettünk. Érdekes, izgalmas könyvről. Tőle kaptam, így megvitattuk.

Egyszercsak belép. Leül a szemközti asztalhoz. Talán a barátnőjével. De nem volt egyedül. Rezenéstelen arccal beszélgettem tovább. Közben láttam, hogy engem néz. Feláll és leül a nagyi helyére. Hogy hova tünt a nagyi? Passz.

Ott ült velem szemben. Nem szólt. Csak nézett. Megfogta a kezem.

Nem vitáztunk, nem veszekedtünk, nem sírtunk. Csak néztük némán egymást. Láttam a szemében, nem kellett hozzá szó, mert láttam a szemében.

Ébredéskor, úgy értezem magam, mint ha hónapok óta nem tudtam volna igazán aludni. Kipihenten ébredtem. És boldogan. És az érzés megmaradt egész nap.

Munkába menet a kék eget néztem, a felhőket, a madarakat...mintha lila köd hullt volna a szememre.

Talán ez volt a végső búcsú. Talán tényleg szeretett, és ez csak most tudatosúlt bennem. De búcsú is volt. Megszabadultam tőle. Kész vagyok egy új, igaz, titkok nélküli kapcsolatra.

Kész vagyok élni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.