A buszon áll. Haza fele tart. Május eleje van. A nap süt, de a szél még hűvösen feszül az embernek. Pont a nappal szemben áll. Lehajtja a fejét, hogy kevésbé érje a meleg fény az arcát. Pár tincs kiszabadul a csatból és az a szeme elé hull. Megpróbálja a füle mögé gyűrni, de túl rövidek és kicsúsznak. Csípőjét a korlátnak feszíti, hogy megőrizze az egyensúlyát miközben a hajával bíbelődik.

Ismét lehajtja a fejét. Meleg van. A pulcsiját nem veszi le, csak feltűri. Inkább tűr, minthogy tegyen ellene. Megszokta már. A gondolataiba mélyed. Még van 4 megálló.

Valaki figyeli. Minden mozdulatát. De nem néz körbe. Nem kíváncsiskodik. Csak áll, és szemét szorosan a padlóra függeszti. A fülhallgatójából hangos zene szól. De csak ő hallja, mások nem.

Keze csúszik a kapaszkodón. De nem ereszti.

Egy hűvös kéz ér kezéhez. Mintha csak véletlen volna. Csak véletlenül az idegen ott felejtette a kezét a kezén. Nem néz fel. Úgyis tudja. Magas, barna.

Forró lehelet súrolja tarkóját.. A fülhallgatót, a beszélő óvatosan kihúzza. Érzi, hogy a szavak a fülébe vándorolnak

-         Boldog vagy?

Csak a fejét rázza. Még mindig a padlót nézi. Szemével nem ereszti azt az apró pontot, ami talán valamikor egy rágó lehetett. Mostanra már csak egy megfeketedett pont.

Szája megremeg. Szólna. Nehezen formálja a szavakat. A melegtől kiszáradt torokkal csak suttogón tud beszélni.

-         És te az vagy?

Az idegen felsóhajt. Még nagyobb lett a forróság. Apró izzadságcseppek ülnek ki orra alá. De nem törli le.  

Már csak 2 megálló. Tülekedés a buszon. 5-en vannak fent. A sofőr, egy szerelmes pár és a két idegen, kik nem néznek egymás szemébe, csak fogják a másik kezét.

-         Leszünk valaha is boldogok?

Ezt a kérdést tette fel magának is egy évvel ezelőtt. Akkor sem kapott választ. Most sem fog.

-         Mitől, vagy kitől függ a boldogság?

Végállomás. Elereszti a kezét. Megsimogatja a haját, amitől ismét kiszabadul pár tincs. Már nem érdekli. Még mindig nem néz fel. Megvárja míg leszáll. Ő is megteszi, és a másik irányba indul. A feje még mindig le van hajtva. Nincs ereje szembe nézni a nappal. Csak megy és megy…talán a boldogság felé, talán attól távol.

2008.05.02