Üdv kedves Blogom, Olvasó!

Vajon lesz olyan, hogy nem kell rettegnem abban a kerszteződésben, azon a villamoson, vagy buszon? Véletlenül meglátlak, meglátsz. Mit fogok tenni? Mit fogok mondani. Odamegyek hozzád, vagy elfordulok? Gyorsan leszállok, vagy elrohanok?

Tudod, nagy szükségem lett volna rád. Voltak olyan dolgok, amiket csak Te érthetsz, csak Te tudtál volna megvígasztalni puszta jelenléteddel. És most rettegek a viszontlátástól.

Látlak egyáltalán valaha is?

Amikor a templom előtt állok, átkozom magam. Miért kellett ezt tennem, ezt mondanom: Tudod, hogy ez a csók volt az utolsó! Miért kellett ezt mondanom?

Évekre rá, mégis kaptam, és adtam. Te azt mondtad szeretsz, s elhittem. Tudom, hogy igazat mondtál. Mert én is szerettelek. De már nem. Már csak egyszerűen a barátod akarok lenni. Azt akarom, hogy higyj nekem, hogy nem vagyok rossz. Minden bűnőmért keserves árat fizettem. Már azzal is, hogy nem voltál velem. De oly sok minden történt az elmúlt hónapokban.

Tudnod kell, hogy a barátaim, az IGAZI barátaimnak sosem ártanék. Sose mondtam Anikónak, hogy ne szeresse, sose! Én lettem volna a legboldogabb, ha most is együtt lennének. Anikó ismeri, de nem látja milyen értékes ember. Pedig az. És ő a BEST.

Csak azért írom, hogy tud, őszinte vagyok. Tegnap nagyon megbántottál. Szinte letámadtál. Ha belegondolok, hogy mi lett volna, ha személyes találkozásnál történik és nem az internet segítségével.

Nem vagyok Mártír, és nem sajnáltatom magam. Nem akartam lelkiszemetesláda lenni. Senki nem kért meg. De mire jó egy barát, ha nem hallgatt meg, vagy nem mondhatsz el neki minden. Ők a barátaim, és bízznak bennem.

Volt olyan, hogy rossz tanácsot adtam. De nem ebben az esetben volt. Nem tehetek róla, vannak emberek aki mindent elmondanak nekem kérés nélkül, mert bíznak bennem. Nem akarom, hogy Anikó bízalma elvésszen. És amit tegnap mondtál...kérlek, ne csak magadban, de a környezetedben is változtasd meg a véleményeket. Mert nekem igenis számít. 

Még félek a buszon, a villamoson, a kereszteződésben, a templom előtt, és egyedül az esernyő alatt. De tudom, hogy egyszer elhalványul minden. Még élénken él bennem minden seb amit okoztunk egymásnak, de hiszem, hogy a barátságunk megmarad, és feltétel nélkül bízol bennem, ahogy kell.

Megbocsátottam, tedd te is. Mert szükségem van rád!

Farkasokkal táncoló!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.