Kedves Blogom, Olvasó!

Az ember csak él, egyik napról a másikra, nem gondolva a jövőre. Ahogy én sem. Mostanában csak a múlt foglalkoztat. Amik történtek. A boldogság. Mert akkor az voltam.

Hogy most? Most nem vagyok boldog. De még csak a közelében sem járok. Túl sok minden történt az elmúlt hetekben, hónapokban. És én nem tudtam, magamból kiadni. Nem volt kinek. Még neked sem tudtam "elmondani" kedves Blogom.

A diáksajtónak van egy pályázata, írni kell egy novellát. Egy barátom felhívta rá a figyelmem. Tudni illik, szeretek írni. Szóval regiztem, és próbálkozom. Azt az ötletet kaptam, hogy írjak a Siófoki nyaralásról. Gondoltam, miért is ne? Egy kicsit eltúlozva, elpoénkodva, meg lehet csinálni. Ezért megkértem a "szereplőket" hogy jellemezzék magukat és társukat. Meglepődtem. Rengeteg pozitív dolgokat írtak egymásról. Persze egy kis ferdítés kell hozzá. Jellemeztek engem is. Eléggé egységessé vált. De persze az akkori "énemet" jellemezték. Ezért egy kivülállót is megkértem jellemezzen. Mivel ez a kivülálló igen jól ismer, tökéletes jellemzést adott:  "Leginkább érzékeny, bátortalan, zárkozott (néha) elutasító...hiába mutatja az ellenekezőjét, határozatlan. Abszolút főnök, szeret irányítani, ha tud. Ha nem, akkor inkább elhúzodik...És hogy jó is leggyen benne: Kellemes társaság (már ha kinyílik), jó humorú, kedves,vigyázni való(!) és... valami miatt vonzó"

Azt hiszem a zárkozott szónál kicsit megakadtam. Próbáltam vele vitázni, hogy nem vagyok zárkozott, és hogy életvidám vagyok, de olyan volt, mintha saját magamat győzködném. Végül feladtam. És válaszoltam neki:"utálom az életemet, és azt, amivé váltam, az elmúlt 3 hónap alatt, néha tényleg legszívesebben meghalnék. de tudom, hogy nem tehetem meg, mert van valami célom a világban,legyen bármilyen apró. és minden nap kitűzök egy célt, hogy felkeljek és ne arra gondoljak, hogy ha az 5.ről leugrom túl élem-e, vagy örökre nyomorék leszek. De mindentől függetlenül ha társaságban vagyok, nem lehet lelőni, mert csacsogok, nevetgélek. talán így leplezem magam, a barátaim előtt, hogy ne aggódjanak értem, vagy ne küldjenek elmegyógy intézetbe!"

Szóval akarva, akaratlanul is, szomorú lettem. De próbálok ÉLETVIDÁM lenni, és nem zárkozott. És nem gondolni a múltra, csak a jövőre. Hisz célom van a világban. És a világnak "szüksége van rám"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.