Kedves Blogom, Olvasó!

Ismét könnyes a búcsú. Napról napra fogynak el az emberek. Mennek máshova dolgozni, vagy ép sehova. Minden nap szívem egy darabját temetem. És most 31-én szintén temetek. nagy darabot. És abból egy darab sokkal nagyobb. 

Azt hittem lesz időm megbeszélni vele. Hogy helyre hozhatom. De sajna csak ennyi idő jutott. Elmegy, elmennek. És ki tudja láttom-e még Őt/Őket. 

Persze mindenki tudta, hogy eljön majd az idő. De senki nem gondolta, hogy ilyen hirtelen, és ilyem hamar. Bárcsak több időt kaphattam volna.

Miért oly' fájdalmas a búcsú? Miért nehéz bevallani azt a hiányt, ami már most érződik? Miért érzek bűntudatot, hogy még most sem vagyok képes beszélni vele? Miért vagyok most is féltékeny? Miért kellett pont Őt elvinni? Miért égeti 2 napja sírás a szememet?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.