Kedves Blogom, Napló!

Alig kevesebb, mint egy év után visszatértem hozzád, hogy kiönthessem piciny szívemet.

Döntés előtt állnék, hogy melyiket válasszam? Hisz 3 is van, akivel közelebbi kapcsolatba kerülnél. De nem tudom, hogy érdemes-e probálkozni.

A jó fiú: Kedves, és okos. Igazán szórakoztató. Bár eddig inkább csak munkával kapcsolatban tudtunk beszélni (sajnos házinyuszi), de már így is lehet érezni, hogy milyen valójában. Megismerném, hogy valóban olyan, mint a képzeletemben, vagy csak egy csalódás. Munka terén a legjobbat hozza ki belőlem. A folyamatos bizonyítási vágy, hogy figyeljen fel rám... Nem tudom, hogy egyáltalán hogyan is tekinthet rám. Én mindent megpróbálok, hogy kicsit közelebb lehessek hozzá. De a látványos nyálcsorgatáson kivül nem juttok tovább. És persze az is rá játszik, hogy semmi olyan jelet nem kaptam. Nem is értem, hogyan is juthatot eszembe. Napi 8 órában együtt vagyunk, és tényleg csak munkatárs...ennyi, jó fiú kiesik

A szórakoztató: Amióta ismerem, mindig vonzódtam hozzá, de fiatalabb, és kicsit vadabb is mint én. Viszont nagyon vicces. Volt időszak, amikor tényleg sülve-föve együtt voltunk. Egy hihetlenül értelmes, és vicces. Ha nem ismerném régóta, csak egy kis kölyköt látnék, ismernék. De tudom, hogy tud komoly lenni, és úgy felfogni a világot, hogy az nem is annyira rossz, mint valójában. És ebben hasonlítunk egy kicsit. Mert én is próbálkozom ezzel és többségében sikerül is. És két pozitív, csak jó lehetne együtt. Nagyon szeretem a humorát, és hogy izgága. De évek teltek el, és változtunk, talán csak a régi fellángolás, ami szépen is végződhetne...de még el sem kezdődök.

A rossz fiú: Nos Ő az, akit igazán nem tudok hova tenni. A legjobbat és a legrosszabbat hozza ki belőlem. Vele tényleg nyílt lehetek, ahogy Ő is az velem. És itt bukik minden. Mert érzelemmenteseknek kell lennünk egymással. Legalábbis ebben egyeztünk meg annak idején. És titokban. Nem tudhatják a régi ismerősök. Hihetettlen módjára vonzódunk egymáshoz, testileg. És minden egyes találkozás, vagy beszélgetés után, NŐNEK érzem magam, nem pedig egy szürke kis senkinek, mint általában. Felszabadít, és mindig emlékztettnem kell magam, hogy ő nem pálya, Ő csak egy ismerős a múltból.

Nos, döntenem kellene? Nem hiszem, nem nekem kellene. Hisz, mindegyik jó választás lenne. Ha választanom kellene...de ebben az esetben, még a padok közé sem eshetek, mert megint kiderül, hogy csak nekem vannak heves érzelmeim irántunk, míg számukra max. barátot, munkatársat, vagy egy kis szórakozást jelentek. Nem kellene ezt hagynom... ez a legjobb döntés

Üdv, Kedves Naplóm, Olvasó!

Ismét írok, mert már fűnek-fának igértem, hogy fogok. Még akkor is, ha nincs nagyon miről írnom. Hisz a blogom kezdete egy életfejezethez tartozik, ami bár lezárult, de hát Istenem, attól még lehet írni, nem?

Nem vagyok depis. Most inkább izgatott vagyok. Az egyik legnagyobb Mobil cégnél dolgozom főügyfélszolgálaton. Vagyis még csak tanulom, de nemsokára teljes értékű tag leszek.

Idén nyáron megint voltunk Szabadin. És Siófonok is. És persze nem hagytuk ki a La Siesta-t sem. Lett egy új kedvencünk is. Cuki fiú. 3 órába telt de megtaláltam. És mély döbbenet, arab a lelkem:) Naná, hogy bejelőltem ismerősnek, hamár 2 éjszakát "vele töltöttem". Merthogy Ő egy bárpultos. 3 óra, hangoztattom, amit a gép előtt kellett töltenem, hogy megtaláljam. Tamás meg csak annyit mondott keressm meg neki a Vicces lányt, én meg gondolva, hogy újabb 3 óra lesz nehezen mentem bele. 2 percbe telt, hogy megtaláljam. Piszok nagy mázlija van. Szóval, akit érdekel eme emberek személye, és ezeken felül a többieké, mint Ördög, vagy a kopasz srác, esetleg a Nem csajozom, mert dolgozom fiú, és ezeken felül, még hogy milyen volt a hangulat, azok a közösségi portálon, természetesen lecsekkolhatják, és LÁJKOLHATNAK IS. Egyenlőre ennyi.

Többet azért nem írok, mert már késő van, és én jelenleg beteg is vagyok, és be kéne vennem az altatómat, vagyis a gyügyszereimet. Ezzekkel legalább 12 órát alszom egyhúzamban. Végre kialszom magam. Mert hosszú ideig megint nincs alvás, csak tanulás, munka, és esetleg egy kis szórakozás:)

Új éjt Kedves. Ma szép álmaim lesznek:9 

Üdv, Kedves Naplóm, Olvasó!

Ismét írok, mert már fűnek-fának igértem, hogy fogok. Még akkor is, ha nincs nagyon miről írnom. Hisz a blogom kezdete egy életfejezethez tartozik, ami bár lezárult, de hát Istenem, attól még lehet írni, nem?

Nem vagyok depis. Most inkább izgatott vagyok. Az egyik legnagyobb Mobil cégnél dolgozom főügyfélszolgálaton. Vagyis még csak tanulom, de nemsokára teljes értékű tag leszek.

Idén nyáron megint voltunk Szabadin. És Siófonok is. És persze nem hagytuk ki a La Siesta-t sem. Lett egy új kedvencünk is. Cuki fiú. 3 órába telt de megtaláltam. És mély döbbenet, arab a lelkem:) Naná, hogy bejelőltem ismerősnek, hamár 2 éjszakát "vele töltöttem". Merthogy Ő egy bárpultos. 3 óra, hangoztattom, amit a gép előtt kellett töltenem, hogy megtaláljam. Tamás meg csak annyit mondott keressm meg neki a Vicces lányt, én meg gondolva, hogy újabb 3 óra lesz nehezen mentem bele. 2 percbe telt, hogy megtaláljam. Piszok nagy mázlija van. Szóval, akit érdekel eme emberek személye, és ezeken felül a többieké, mint Ördög, vagy a kopasz srác, esetleg a Nem csajozom, mert dolgozom fiú, és ezeken felül, még hogy milyen volt a hangulat, azok a közösségi portálon, természetesen lecsekkolhatják, és LÁJKOLHATNAK IS. Egyenlőre ennyi.

Többet azért nem írok, mert már késő van, és én jelenleg beteg is vagyok, és be kéne vennem az altatómat, vagyis a gyügyszereimet. Ezzekkel legalább 12 órát alszom egyhúzamban. Végre kialszom magam. Mert hosszú ideig megint nincs alvás, csak tanulás, munka, és esetleg egy kis szórakozás:)

Új éjt Kedves. Ma szép álmaim lesznek:9 

Kedves Blogom, Olvasó!

Rengeteg minden mondani valóm lenne. De nem tudom megfogalmazni. Sok minden történt velem az elmúlt időben. Átkerültem a Magyar Telekomhoz. "Utána". És kész rémálom volt, amíg ott volt. Teljesen magamban fordultam. Nem is értem miért. De most komolyan. Akkorát csalódtam benne, mint még soha. Pedig ejtettek párszor pofára. De nem is akarok róla beszélni.

Mostanában minden időmet a munka és a sorozatnézés foglalja le. Igen, sorozatok. Amiket töltök. Dr. Csont, Nancy ül a fűben, Chuck, 4400, Gyilkos elmék, Euréka. Leköt. Nem igazán ideális, de most erre van szükségem. De most le fogok állni, és írány a szabad. Vagy nem? :)

Igazából nem is tudnék mit írni. A munka uncsi, a munkatársak régiek és jó fejek, mint mindig. Sokat röhögünk.

Vicces dolog nem nagyon történik velem. Úgyértem az egész életem kész vicc, nem lehet kiemelni belőle dolgokat.

Tudom már mit csinálok minden nap: Keresem a lelki békémet:)

vagy

gyúrok a nyárra. A természetes úszóguminál nincs szexibb

vagy

behozom a lemaradásomat, hogy minél több időt tölthessek a családdal

vagy

nincs jobb mint egy 12 órás maratoni Chuck nézés a sötét szobában magányosan, szurkolva, hogy mikor lesz a főszereplőé a csaj

vagy

reménykedek, hogy becsönget álmaim pasija, letérdel és megkéri kezemet anyámtól

vagy

elmélkedek, hogy mit rontottam el az életben

vagy

szeretem az ágyamat és nehezen szabadulok ki belőle verőfényes napsütésben

más ötlet nincs.

De ha neked akad, nyugodtan írj:D

Kedves Blogom, Olvasó!

Ismét könnyes a búcsú. Napról napra fogynak el az emberek. Mennek máshova dolgozni, vagy ép sehova. Minden nap szívem egy darabját temetem. És most 31-én szintén temetek. nagy darabot. És abból egy darab sokkal nagyobb. 

Azt hittem lesz időm megbeszélni vele. Hogy helyre hozhatom. De sajna csak ennyi idő jutott. Elmegy, elmennek. És ki tudja láttom-e még Őt/Őket. 

Persze mindenki tudta, hogy eljön majd az idő. De senki nem gondolta, hogy ilyen hirtelen, és ilyem hamar. Bárcsak több időt kaphattam volna.

Miért oly' fájdalmas a búcsú? Miért nehéz bevallani azt a hiányt, ami már most érződik? Miért érzek bűntudatot, hogy még most sem vagyok képes beszélni vele? Miért vagyok most is féltékeny? Miért kellett pont Őt elvinni? Miért égeti 2 napja sírás a szememet?

A fenébe is. Rossz. Képtelen vagyok a szemébe nézni. Képtelen vagyok rámosolyogni,  mert attól félek, hogy azt hiszi. De nem!!! Bármit tennék is...az hiszem, képtelen vagyok megmenteni ezt a barátságot. Képtelen vagyok felszabadultan bárkivel is beszélni, beszélgetni, mert csak arra tudok gondolni, nehogy elbőgjem magam. Képtelen vagyok abbahagyni az önsanyargatást, önkínzást.

Néha elgondolkodom, olyan dolgokon, hogy mi lett volna HA. Pedig a múlton már nem tudok változtatni, és képtelen vagyok a jövőmet látni. Mintha a másnap csak egy ködös emlék lenne. Olyannyira ködös, hogy az orromig sem látok. Hol van már a tegnap, és hol van még a holnap. Azt sem tudom igazán mit fogok csinálni fél óra múlva.

Olyan vagyok mint egy régi, megkopott láncon függő óra. Amit még dédpapa használt, de az unokák egy dobozba tették, mert mégicsak egy emlék. De senki nem fényesíti, senki nem húzza fel, csak magában ketyeg, amíg tud. Tik-tak. De félek, hogy ha sokáig nem húznak fel, az utolsókat ketyegem, és onnantól már sem a fényesítés, sem a becézgetés nem segít. Onnantól kuka.

Régi mosolygós képem megkopott, és már nem vagyok önmagam. Mintha más életét élném. Mert én nem ez vagyok. Én nem ilyen vagyok. Én olyan vagyok aki élvezi az életet, aki mosolyog, viccelődik, csacsog. Mi történt, hol és mikor keződött. Ha tudnám, ha látnám, akkor rá jönnék a nyitjára, és fel tudnám dolgozni. Hogy újra a régi legyek. 

Ma holnap negyed évszázados leszek, és észre sem vettem. Hova lett? Mikor repültem át az időt? Ez az igazi időutazás, amikor észre sem veszed és megint öregebb lettél. Sokkal öregebb. Jójó nem negyven éves vagyok, de én valahogy lemaradtam. Valahol a kamasz korban ragatam. Közben a testem átrepült a felnőtt évekbe. A fenébe is! Miről maradtam le? 

Kedves Blogom, Olvasó!

Már megint írok. Sajna a rossz kedvem csak nem akar elmúlni. És kezd tartóssá válni. Egyre ritkább, hogy mosolygok.

Ma is rám tört a sírhatnék. Már csak a gondolat is, hogy...saját magamat sajnálom, sajnáltatom. Ezzel én tisztában vagyok. És mégse tudok rajta változtatni. Jobb pillanataimban rámosolygok kollekákra, de az is kényszerből. Ha nem muszáj nem beszélek senkivel. És szerencsére most ép olyasmit csinálok, aminél nem kell sokat beszélni. Ezért is van időm írni. És hát az elvesztett barát (aki kollega) hiánya is "ront" a helyzeten. Még mindig félek vele beszélni. A lendület meg van. És mennék is, de valahogy nem megy. Inkább elkerülöm. Ha kint cigizek és esetleg kijön ő is, akkor gyorsan elszívom, és bemegyek. Nem tudnék neki mit mondani. Már nem is levelezünk. De úgy veszem észre, ez nem is hiányzik neki. Néha mintha megcsillanna a remény, mintha mondani akarna valamit, de gyorsan elfordulok. Talán nem is akarom tudni mit akar. Lehet, hogy csak egy hétköznapi dolgot szeretne mondani, de lehet, hogy valami fontosat. De én azt sem akarom hallani. Kerülni akarom, és mégis közel lenni hozzá. És ez a taszítás-vonzás teljesen megzavar. Hülyeség tudom, de így érzek.

Ahogy a családdal is. Szeretek otthon lenni, és a munkahelyről is szeretnék mihamarabb lelépni, de közben úgy érzem, mintha otthon megfojtanának. Most azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám megoldani azt, hogy pár napra lelépni otthonról. Olyan helyre, ahol nincsenek gondok, ahol nem kell a családdal foglakozni. Ahol nem hallom az állandó jajgatást, ahol ki tudom pihenni, aludni magam. Eddig életem folyamán csak egy hely volt ilyen. Hatva-Görbeér. Laciék (ex) "nyaralójuk" ott van. Olyan jó lenne, egy hosszú hétvégét ott tölteni. Ahol csend van. És tényleg. Autók nagyon ritkán járnak. Nincs is szebb, mint a naplementét nézni, vagy a napfelkeltét. A csend, a csivitelő madarak, a magány. Ez kellene nekem, hogy egy kicsit egyedül legyek, és ne érezzem, azt hogy mindenki folyamatosan, meg akarjon menteni, meg akarja oldani a próblémáimat, vagy ép csináljon nekem. Csak úgy lenni. Mint nyáron a Balaton vizén lebbegni. Felfeküdni a víz tetejére behunyt szemmel, és csak arra gondolni, nehogy leégjen az orrom, ami kilóg a vízből. Olyan jó lenne megint írni. Mint rég. De most annyira elszigetelten élek minden szépségtől, minden igazi humortól, romantikától, hogy már 2 éve semmi épkézláb írás nem jött ki belőlem. És olyan, mintha nem lenne rá időm. Pedig heti 2 pihinapom van. És abban az időben is igyekszem kerülni mindent és mindenkit. Lehet a tavaszi fáradságra fogni, vagy depresszióra. Szeretném magamból kibeszélni, és mégis bent tartani. Ha lenne valaki aki megérti, hogy érzek. Aki azt tudná mondani, hogy nem lesz semmi baj. Vagy aki segítene átlátni a próblémákon, hogy a megoldást, ami a szemem előtt van, felfedezni. 

Telhetetlen vagyok, mert mindig hiányzik valami az életemből. Ami nem munka, nem család, nem barát. Amit nem tudnék igazán megfogalmazni, de tudom, hogy évek óta nincs meg. És amennyire hiányzik, nincs erőm keresni sem. Legszívesebben elbújnék a világ elől, egy olyan helyre, mint Hatvan. Csak egyedül. Én és egy rádió. Mert zene azért néha kell:) 

Szeretem a munkám, de vannak pillanatok, amikor legszívesebben felállnék és ordítanék egyet. Majd mint aki jól végezte dolgát visszaülnék, és folytatnám, ahol abba hagytam. Csak új jönnek belőlem a szavak. Megállás nélkül. És olyan jó, hogy kiírhatom magamból. De ténylegesen az lenne a legjobb, ha valakinek elmondhatnám.

Unom az egyedüllétet. Szeretek emberek közt lenni, de mégjobban szeretném, ha valaki, egy ember rám figyelne, amikor beszélek. Tudom, megint itt van, hogy egy társ kéne, ez az ami hiányzik az életemből, és ez az amit nincs erőm keresni. Abban reménykedek, hogy majd egyszer felbukkan, megtalál. De hol bukkana fel? Az utcán? A munkahelyemen? Vagy egyszerűen becsönget a lakásba?

Egy érdekes könyvre leltem. Egy duci lányról szól, az érzéseiről, hogy kiről mit gondol, hogy magát milyennek tartja. És annyira igaz. Annyira, mintha csak belém látott volna az író. Hogy az ember lányának a legjobb barátnője karcsú, és mi mindent gondol. Vagy ha meglát egy karcsú lányt az utcán. Vagy ép a nem szívlelendő kolleginát. Akire talán ok nélkül haragszik. 

Most két dolog közt örlődök. Az elbújás a világ elől (ami elég valószínű), vagy keresni egy szerencsétlent, akire mindezt rá zúdíthatom (ez elég valószínűtlen). 

A legjobb, ha pár napra meghúzom magam, és minden hogy vagy? kérdésre kitérő választ adok. Gondolkodnomm kell, és ezért elég valószínű, hogy sokat fogok írogatni neked Naplócskám. Ami kitárulkozás a világ felé. De gyorsabban gépelek, mint körmölök. Csak ezért. 

A csend, ez lesz most a védjegyem. Legalábbis szóban, írásban nem. Újra kell írnom. Kiírom magamból az érzelmeket, mert megfuladok.  

Kedves Blogom, Olvasó!

Szereztem egy barátot. Vagyis azt hittem lehet barát. De elkövettem egy olyan hibát, hogy többet érztem barátságon kivül. Ami persze kiderült. És most ez a barát kerül engem. Én is. Az elején féltékeny voltam, majd keserű, dühös, csalódott...és a legrosszabb...részeg is. Pedig olyan embernek tartom magam, aki tudja, hol az alkohol határa. Egyszer elveszítettem.

Még mindig kerülöm. Mert nem akarok kellemetlen érzéseket kelteni benne. Talán nem is igazi barát, ha engedte, hogy ez közénk álljon. Bár nem mintha beszéltünk volna róla valaha is. De nekem már csak tényleg a barátsága kell. Mert hiányzik. Remélem, azért hamar túl leszünk ezen. Addig én biztos szomorú leszek. Hülyeség, mert nem régóta ismerem, mégis kötődöm hozzá. Mert én ilyen vagyok. Személyekhez, tárgyakhoz akár életm végéig ragaszkodom. Azért kerülöm most őt, hogy bizonyítsam, nem akarok tőle semmit. Tényleg.

Mostanában nagyon sokat, és hirtelen változik a hangulatom. Van, hogy jó kedvüen ébredek, de mire kicsoszogok a konyhába, az élettől is elmegy a kedvem. Egy ideig be tudtam a hangulat ingadozásaimat a téli időjárásnak, de nem lehet mindent az időre fogni. Ezt most már mások is látják. Van aki rögtön meg akarna menteni. Csak azt nem tudja mitől. Még én sem. Ma próbáltam magamba nézni, hogy megtaláljam az okot, okokat, de igazából semmi különös oka nincs. Nah jó, talán a magányosság.Ez mindig megvolt. De most valahogy tovább tart mint eddig bármikor. Most már szó szerint hetek óta.

Ma elsírtam magam a munkahelyemen. Amikor éreztem, hogy a könnyek égetik a szememet, gyorsan bementem a mosdóba. Ott kicsit könnyeztem, majd mikor úgy éreztem, hogy okés vagyok visszamentem a helyemre. Rá két percre, meg nevettem. Normáslis vagyok? Lehet, hogy el kéne mennem egy dili dokihoz, aki megmondja nekem, hogy tulajdonképp mi bajom is lehet. Bár én a családra és a munkára gyanakszom. De lehet, hogy mélyebbről jön??? :) nah jó, ez csak vicc.

A lényeg az, hogy megint kicsit össze vagyok zavarodva. Nem tudom követni a tetteimet. Nem értem mikor miért teszek, mondok, érzek. Fogalmam sincs mi lehet a baj... de igyekszem, helyre tenni magamat minél előbb, mert sokáig nem állhat fent ez az állapot!!!!

Kedves Blogom, Olvasó!

Január 13.án végetért a Dominó. Visszakerültem a régi/új helyemre ügyfélszolgáltara.

Az első napok nagyon nehezek voltak. Visszaszokni a felpörögött élet módból a csendesebb, lassúbb valóságba. Még mindig pezseg a vérem, mennék, tennék vennék. De csak ülök és várok. Néha anyázom. De most csendes. Nem tudom mikor fogok teljesen visszatérni. Próbálok apróbb munkákat elvállani. Amivel "hasznosnak" érzem magam. De ez sem elégít ki teljesen.

Ami viszont jó, hogy a barátok megmaradtak. Tartom velük a kapcsolatot. És lett egy jó pár Igaz barát is. És elkezdtem úgymond élni is. Bulizom. Ami jó. Rég buliztam ennyit, és ilyen jókat.

Vissza pakoltam minden cucomat a régi helyemre, amit szerencsére fent tartottak nekem. Ki van plakátolva, apró csecse-becsék minden fele. Fényképek, rajzok, versek, és persze az elmaradhatatlan pillangók. szóval a dekoráció kész. És otthon is érzem magam. Próbálok sokat dolgozni, persze amennyit a szervezetem enged. Most volt egy hosszú hétvégém, szóval bírni kell.

Anyu kórházban van. Inzulinos lesz. És sokat-sokan látogatjuk. Remélem hamar hazajön, mert már hiányzik.

A szerelem is eltalált, és amilyen nagy lendülettel kezdtem bele, olyan nagy volt ISMÉT a pofára esés. Szóval, megint felejtek. Ami, mint tudjuk nálam igen hosszadalmas folyamat.

És pluszba még 1 átváltozáson is átesek. Körmök, új haj, új ruhák, új élet. Ezzel próbálom kompenzálni azokat az érzéseket, amik most nagyon marják lelkemet. A hasztalanság érzését, és szerelemi csalódást, és... sok mindent. De nem vagyok Depis. Bár most hogy így visszaolvasom, amit írtam...össze-vissza írok. Összefüggéstelenül.

"Csak a remény, mi éltet, hogy az élet nekem is tartogat még jót!"

Kedves Blogom, Olvasó!

Ismét itt a karácsony. Mintha tegnap lett volna a tavalyi. Még mindig emlékszem minden egyes percére. És tessék itt van a következő. És van egy olyan érzésem, hogy a következő is ilyen hamar befut.

Ez az az ünnep, amikor a család összeül, énekelnek, ajándékoznak és mindenki boldog. Együtt a család, és ez feltölti az embereket a következő évre.

Ez az az ünnep, amikor a magányosok, még magányosabbak. Nincs családjuk, vagy nem tudnak velük ünnepelni.

Ismerek 31 embert, akik a mai napon így vannak. Távol családjuktól, és az otthon melegétől. Ez a 31 ember a szívemhez nőtt.

Ismerem őket, a történetüket, már-már az életüket. Van  köztük olyan, akik munka után csak az üres lakásba térnek. Tán még fát sem állítottak. Ennek a pár embernek legfőkébb üzenem: Nem vagytok egyedül, teljesen egyedül. Ezen a ünnepen rátok gondolok, lélekben velem vagytok! Bár ez nem sokat számít, de mégis...

Ezek az emberek tudják a telefonszámomat, bármikor csörögjenek rám, és én visszahívom. Akár éjszaka is! A legnagyobb ajándék nincs becsomagolva holmi nevetséges csomagoló papírba. És címzés sincs rajta. Az igazi ajándék a barátság, és a bizalom. Ami kölcsönös. És ez nem csak a karácsonyi időszakra vonatkozik, hanem bármikorra.

Várom a hívást!

Mary Popins

Blog Blogom, Olvasó!

Itt van neked egy kis zene. Jó pasi, jó hanggal :)

Kedves Blogom, Olvasó!

Érdemes elolvasni:

Hülyéknek nem jár szólásszabadság?

• hancu,
•  

Az internet azért jó, mert ott mindenki szabadon és névtelenül elmondhatja a véleményét bármiről. Az internet azért rossz, mert ott mindenki szabadon és névtelenül elmondhatja a véleményét bármiről. A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy moderáció nélkül minden online beszélgetés, fórum, kommentfolyam óhatatlanul is szörnyű anyázásba süllyed egy idő után - ha pedig mégsem, a moderátornak, a szólásszabadság önjelölt korlátozójának kell komoly dilemmákkal megküzdenie.

Valamikor 2002-ben, a magyar internet kamaszkorában Dévényi „Három kívánság” Tibor egy interjúban azt találta mondani [1], hogy „az internetezők társadalomképtelen, sunyi alakok, akik nem merik nyíltan felvállalni a saját véleményüket, hanem jobban esik nekik arctalanul mocskolódni”. Lett is belőle botrány, hetekig mindenki csak elhatárolódott a kijelentéstől.

Azóta eltelt hét év, kitört a webkettő, ma már boldog-boldogtalan blogol, twitterezik, facebookozik; egy jól sikerült poszttal az Index címlapjára lehet kerülni, több százezer potenciális olvasó és kommentező elé. Akik megtapasztalták ezt, jó eséllyel felrémlett bennük a lejárt szavatosságú lemezlovas kirohanása.

Lassan mindenki megtanulta, mivel jár a net névtelensége és csaknem korlátlan szólásszabadsága: a trollkodás, a flémelés, vagyis az öncélú, anyázás és személyeskedés minden blogíró és olvasó mindennapjainak része lett. Viszont az, hogy hozzászoktunk, nem jelenti az, hogy tudjuk is kezelni. Az olvasók előbb-utóbb megunják kiválogatni az értelmes kommenteket a sok hülyeség közül, aztán először az értelmes kommentek írói adják fel, aztán maga a blog írója. Nincs más megoldás, moderálni kell, törölni az arra érdemes hozzászólásokat és hozzászólókat - ami persze újabb problémákat vet fel, ezúttal elvieket, sőt, filozófiaiakat.

 

hirdetés

'; _ado_write(document,CreativeWrite); EDIVview(pswidthsmall,psheightsmall); setTimeout("EgetObjStyle('Einside').visibility='visible';",1000); }

Addig rendben van, hogy minden blog gazdájának szíve joga úgy moderálni a kommentezőit, ahogy az neki jólesik. A kérdés az, hogyan illik moderálni, milyen kommenteket és kommentelőket dobhatunk ki anélkül, hogy diktátorrá és ízlésrendőrséggé válnánk. Meddig terjed a szólásszabadság a neten? Jár-e demokrácia a hülyéknek? Milyen alapon játszik istent a moderátor, és bélyegzi kimoderálandónak az egyik kommentelőt, a másikat meg nem?

Az egyik iskola szerint mindenkinek joga van a véleménye kinyilvánításához, akkor is ha az hülyeség, és akkor is ha az sért másokat. A másik azt mondja, a kommentelés célja az adott témában a kulturált beszélgetés, és az ehhez való jog erősebb, mint bárki szólásszabadsága - tehát minden hozzászólás kidobható, ami akár formájában, akár tartalmában nem illeszkedik ehhez.

Felvázoltuk tehát a moderátor dilemmájáit és felelősségét, most jöhet az igazán izgalmas rész: néhány példán keresztül megmutatunk tipikus kommenteket és kommentelőket, önök pedig eldönthetik, hogy ha ilyen hozzászólásokat kapnának a saját blogjukon, mit tennének velük.

Első!

Az elsőzés nagyon régi szokás, a magyar neten talán az Internetto fórumaiban bukkant fel először: a lényege, hogy az adott fórumtémához vagy blogposthoz a miénk legyen az első komment. Ami csupán annyiból áll, hogy "első", angol eredetiben "first", de nagyobb forgalmú fórumokon, ahol az első oldal is hamar betelik kommentekkel, szoktak "first page"-ezni is.

Moderálná az elsőzést?

• Igen
• Nem

Alapvetően abszolút ártatlan, értelmetlen és öncélú játékról van szó, de ehhez képest a kezelése meglepően heves indulatokat [2] szokott kiváltani. Való igaz, idegesítő, ha az ember megír egy posztot, aztán azt látja, hogy annak a tartalma nem érdekli az olvasóit, el sem olvassák, csak azon megy a verseny, hogy ki veszi észre először a poszt létezését. Példakommentjeink [3] a Tékozló Homárról valók, ahol az elsőzést általában tolerálják, ebből fakadóan burjánzik is, és esélytelen, hogy az első néhány kommentben bárhol olyat találjunk, ami a poszt témához kapcsolódik.

Offtopik

Rokon az elsőzéssel, olyan értelemben, hogy az offtopik kommentelők is a posztban felvetett témához nem kapcsolódó, új irányba térítik el a beszélgetést. Ez gyakran abba fullad, hogy pár ember gyakorlatilag csetszobának használja a kommenteket, a hozzászólások számát az egekbe tornászva, viszont mindenki más esélyét elvéve attól, hogy az eredeti témához szóljanak hozzá.

Moderálná az offtopik kommenteket?

• Igen
• Nem

A filozófiai kérdés: ráerőltethetem-e a beszélgetés témáját az olvasóimra, vagy ha őket éppen más érdekel, hagynom kell, hogy arról társalogjanak, amiről éppen jólesik? Példánk [4] kicsit sarkított, és a Velvetről származik.

A mezei troll

A troll eredetileg az északi mitológiák emberevő óriása, az interneten viszont azoknak a júzereknek a gúnyneve [5], akik beszélgetések szétrombolásában, és mások idegesítésében lelnek örömöt. Általában nagyon nehéz megszabadulni tőlük, mert a kóros figyelemkereső magatartás [6] hihetetlen szorgalommal és kitartással szokott együtt járni, és ha százszor kidobják őket, százegyedszer is visszajönnek.

Moderálná a trollokat?

• Igen
• Nem

Kedvelt taktikájuk az adott blog teljes közösségének, a közös érdeklődési körüknek a gyalázása - így kapnak a legtöbb figyelmet és reakciót, legyen az akár még az övéknél is durvább viszontanyázás. Tipikus példái a Comment:com-on rendszeresen feltűnő júzerek, akik közlik, hogy ők már régesrég nem néznek tévét, és aki igen, az hülye. Mivel mindig akad valaki, aki nem tudja megállni, és visszaszól a trollnak, a megjelenése szinte törvényszerűen a kommentek személyeskedésbe és anyázásba fulladásával jár.

Viszont - akármennyire is tenyérbemászó, és kizárólag mások gyalázása és a figyelem keresése vezérli - a troll is csak ember, és joga van a véleményhez. Vagy mégsem? Két példánk közül az elsőben a troll a saját ars poeticáját határozza meg, a másodikban [7] pedig egészen finoman dobja be a csalit a C:C egyik posztja alatt, hátha valaki ráharap és visszaszól neki.

A reklám helye

A magyar spamtörvény szerint [8] a fórumhozzászólásokban vagy blogkommentekben terjesztett kéretlen reklám nem sért semmilyen szabályt (az alapelv az, hogy spamnek az a hirdetés minősül, ami közvetlenül célozza meg a felhasználót, annak beleegyezése nélkül - itt pedig nincs szó direkt megkeresésről), és ezzel a kiskapuval rengetegen élnek is. A blogger szempontjából kevés bicskanyitogatóbb dolog van annál, mint amikor látja, hogy valaki az ő, kemény munkával felépített közössége előtt sütögeti a saját pecsenyéjét, a kommentjeiben a saját bizniszét (ingyen!) reklámozva.

Moderálná a reklámkommenteket?

• Igen
• Nem

Példánk [9] az Index tudományblogjáról való, és a reklámkommentek legaljasabb válfaját mutatja meg: a spammer egy url-rövidítő szolgáltatás mögé bújtatja a címet, és úgy tesz, mintha kiegészítő infót talált volna a témához; az átverésre persze csak akkor jövünk rá, ha már kattintottunk. A reklámkomment nem mindig ennyire egyértelmű, lehet akár teljesen jószándékú is (belinkelem a saját blogomról a témával foglalkozó posztot), vagy amolyan szürkezónás megoldásként szokás a felhasználónévbe, vagy aláírásba beletenni a hirdetendő oldal címét, aztán hozzászólni mindenhez, ha kell, ha nem.

Anyád! A szúnyogok

Ha nem tudsz mit kezdeni a vitapartnered érveivel, támadd a személyét - abból ítélve, hogy a viták mekkora része fullad személyeskedésbe és anyázásba a neten, ezt a taktikát alighanem rögtön az első szavakkal együtt sajátítjuk el gyerekkorunkban. A neten névtelenül, és a személyes kontaktus (vagyis egy orbitális nagy pofon lehetősége) nélkül az emberrel hamar elszalad a ló, és hajlamosak vagyunk sértegetni a másikat. A moderálás feladata itt elvileg az lenne, hogy meghatározza, hol végződik a nyersen megfogalmazott vélemény, és hol kezdődik a rágalmazás meg a becsületsértés.

Moderálná a személyeskedést és a trágár kommenteket?

• Igen
• Nem

Gyakorlatilag ez vagy teljesen lehetetlen, vagy csak borzasztó álszent módon megoldható, minden csúnya szót kitiltva, mint az oviban. Példánk [10] a már idézett C:C-poszt kommentjeiből való, és elég szélsőséges, hiszen az édesanya emlegetése a világ minden kultúrájának kocsmaköreiben feljogosítja a másik felet a fizikai retorzióra. A moderátor dilemmája: van-e jogom a beszélgetés hangnemét korlátozni, és ha igen, hol, és milyen alapon húzhatom meg a vonalat, a még leírható, és már nem leírható szavak között?

Hülyének lenni alapvető emberi jog?

A holokauszttagadás büntetésével kapcsolatos vitákban szokott előfordulni az az érv, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni, hülyeségekben hinni, és hülyeséget beszélni - és ezt nem törvénnyel kell büntetni, hanem a társadalom természetes reakciójával; azzal, hogy az ilyen embereket közröhej tárgyává teszi. Ez online beszélgetésekben is működhet, csak az a baj, hogy a közröhej kiteljesedése elviszi a fókuszt az eredeti témáról, ahová aztán sosem találnak vissza a kommentelők.

Moderálná azokat, akiket hülyének tart?

• Igen
• Nem

A kérdés az, vajon megválogathatom-e, kiket engedek be a blogomba kommentelni, és kizárhatok-e embereket onnan csak azért, mert bizonyos dolgokról gyökeresen másképp gondolkodnak, mint én. Legitimálhatja-e az ilyesfajta kirekesztést az az igény, hogy olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik legalább nagyjából úgy gondolkodnak, ahogy én? A szólásszabadság legalapvetőbb meggyalázása-e, ha csak olyanokkal állok szóba, akikkel nagy vonalakban egyezik a véleményem, vagy természetes igény, és jog, hogy ne kelljen hülyékkel vitáznom, akik úgysem értik meg, amit mondok (hiszen hülyék)? Példánk [11] az Index gazdasági hírekkel foglalkozó blogjából származik, és igazi díjnyertes [12]: az euróárfolyam változására egy stilisztikai Armageddonba csomagolt zavaros zsidózással reagál. Ön mit kezdene vele?

Kedves Blogom, Olvasó!

Ismét picit emlékezem. Ezzel a számmal a fiatalságra és gondtalanságra. A szerelemre, és a bosszúra. 

A hajlott hátú néni

Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár.
Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz
készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős,
hajlott hátú néni.
Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk,
ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni?

Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta:
- "Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács .
Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és
elcsoszogott.

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!
Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami
rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros
imidzsébe. Sírtam...
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldalinak nevező
megosztó politikusok csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák
meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a
boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen
embereknek.
Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.
Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol
vannak, és hogy mi dolguk a világban.

-- "Jöjjön el a Te országod...

Kedves Blogom, Olvasó!

Már többszőr is írtam, hogy sokat változtam az évek folyamán. Voltam szende szűz, perverz, vicces, uncsi, gonoszkodó, egyesek szerint ribanc is (bár azért ez durva kifejezés)

Most ép a védekező stilusnál vagyok. Úgy érzem, hogy mindenkinek mindennel magyarázattal tartozom. Köteleségemnek érzem, hogy megmagyarázzam, védekezzek, hogy mit miért teszem. Miért kelek fel, miért azt eszem, amit és miért vágyok olyanokra ami esetleg csak vágyálom marad. És a védekezés közben, támadok is. És ezt viszont már tényleg utálom. Mi a fenének kell nekem az embereknek megmagyaráznom, hogy  mit miért teszek. Ha én 2 pohár bort akarok meginni, akkor megiszom. És pont. Nincs tovább. Ez van. Néha csinálok olyan dolgokat amik nem logikusak. Ha valamire vágyom, megteszem. És pont. Had nem kelljen elmondanom, hogy miért?!

Talán ezért is vagyok csípősebb.  De akkor is ott a pont. Nem megbántásból teszem amit teszzek. És én hülye megint magyarázkodom. De többet nem fogom. AZ utolsó levelet küldtem és magyarázkodtam. Az úcsó beszélgetés volt, ami magyarázat volt. Soha többet. Elegem van, hogy mindig magamat kell mentegetnem. Nem kell megérteni. Mások is csinálnak ilyet. Akkor én miért ne? Mostantól kezdve senki nem érdekel. Önző dög leszek, és csak magamra fogok gondolni. Néha megengedhetem magamnak. És senki nem fog befolyásolni. Eddig behódoltam. Most ennek vége. Nincs több magyarázzat, védekezés, csakis én. HEHEHEHEHEHE.

Pá Blog!

Kedves Blogom, Olvasó!

Tényleg történnek jó dolgok.Sajnos az utóbbi hónapokban nem úgy ment a munka, ahogy kellett volna. Így úgy döntöttem, hogy megelőzöm a bajt, és inkább keresek munkát, mielött a főnökség megszabadul tőlem. Jelentkeztem is vagy tucatnyi helyre, de csak 1 hívott vissza. El is mentem az interjúra. Ügyfélszolgálat, adatrögzítés, Backoffice, hosstes munkakörbe kerestek embereket. Nem sikerült:S Nagyon szomorú voltam. Bár érthető. Én voltam az egyetlen akinek van munkája és helyet változtatni. A többi jelentkezőnek nem volt már hónapok óta. Gondolom ezért talán előnyre tettek szert. Nem vetthetem a szemükre.

A lényeg annyi, hogy végül mégse hívtak vissza. Pedig vártam.

Közben Adricska (főnökasszony) jelezte felém, hogy lenne egy belsős meló. Ügyfélszolgálat, és mivel én mindig mondogattam neki, hogy kipróbálnám magam, szólt, hogy lehet tesztett írni. Megörültem neki. És SIKERÜLT!!! Először a Rieders Diegest-ről volt szó, majd végülis a ViDaNet-nél kötöttem ki. Pénteken volt az első munkanapom. És a legjobb az egészben, hogy nem kell elszakadnom a régi munkatársaimtól, barátaimtól!! Merthogy úa. dolgozom, ahol eddig. Csak a terem másik végében. Bár máskép vannak a szüneteink, és ráadásul az üszi az 3 műszakos és hétvégés is, de még így is jobb, mintha más céghez kell mennem. Így legalább megúszom a próbaidőt. Szóval nagyon boldog vagyok. Ezen a hétvégén sokat kell tanulnom, mert vagy 5 kiló papírt hoztam el magammal, de megéri. Szóval, most happy vagyok. Csak Jucit sajnálom, mert bár Ő örül nekem, de láttom rajta, hogy szomorú is egyben. Hisz eddig végig egymás mellett ültünk és szórakoztattuk egymást. Most meg... De Jucikám innen üzenem!!! Én ott leszek melletted, akárhogy is nézzük!!!

Hiába meséltem a barátaimnak, hogy milyen jó...valahogy nem osztoztak az örömömben.  Bár most ép elág tüskés vagyok velük szemben. Még mindig a nyári incidens miatt. És nem tartom fairnek, hogy nekem sosincs bulim. Igen. Így van. Már lassan évtizedekben tudnám mérni a barátságunkat, de még egyszer sem jutott az eszükbe, hogy te ba meg, csináljunk Mary-nek bulit, mert szülinapja lesz. SOHA!!! És ez fáj:S

A lényeg, hogy ma megyek grill-partyra, mert úgye ünnepeljük Adri-t. Névnapja van. Bár az idő most nem a legkegyesebb. De remélem, délutánra jobb lesz.

De ettől függetlenül nagyon boldog vagyok. Hisz egy régi vágyam teljesült. Üszis lettem. És már most élvezem!!!!

Kedves Blogom, Olvasó!

De teszek ide egy videjócskát a Jútyúbról...találjátok ki, hol is készült:D

Kedves Blogom, Olvasó!

Tegnap betöltöttem a majdnem negyed évszázadomat. 24 éves lettem Egyesek szerint szemtelenül fiatal vagyok. Szerintem meg pofátlanul öreg.

De azért megleptem magam valamivel.

Apám kérdezte, hogy mit kérek szülinapomra. Azonnal rávágtam, hogy könyvet. A címet is felírtam neki. Azért tudtam pontosan, milyen könyvet akarok, mert ép előző nap kaptam a Libritől egy levelet, hogy a Egy boltkórós naplójának van folytatása.

Mivel Juci barátosnémmal találkoztam az Árkádban (mentünk Kávézni) így beugrottam a Libribe, hogy megvegyem az ajándékomat. De sajna olyan hírt kaptam, ami jó is, meg nem is. Sajna hiába kaptam az emailt, sajna még nem lehet megvenni, csak elő lehet rendeli. Majdnem csalódottan jöttünk ki. Aztán megakad valamin a szemem. Hisz a kedvenc írónőmtől, nem csak azt a könyvet szeretném, hanem van más is, ami még nincs meg. Ráadásul 2db is. Az Emlékszel rám? és a Pánik a plázában sincs még meg. És szerencsémre akció volt, mert 2 fizet 3at vihet. Így hozzá csaptam még egy másik könyvet az Egy cípőben. 3 könyvvel távoztam. És gyakorlatilag csak 1et fizettem én. A boltkórós folytatását, majd megrendelem később, vagy fizukor megveszem. Addigra bizti kapható lesz. Ráadásul még olcsóbban is jövök ki mert van törzsvásárlói kártyám. Amit mindig igyekszem tölteni. Minél többet költök, annál több kedvezményt kapok.  De azért nem viszem túlzásban. Tegnap kezdtem el az egyik könyvet, és töredelmesen bevallom, ma délután be is fejeztem. Pedig több mint 300 oldal. És nem egész nap olvastam. Ez van. Fallom a könyveket.

A másik ami miatt írtam egy zene, tánc buli lenne. Siófokon volt egy kedvenc számunk a Pitbull (nem kutya) egyik dala volt.

Ez lenne az. Imádjuk Nagyon ott van ez a szám. Pont olyan, hogy behúzott függönnyel és kulcsra zárt ajtóval még én is tudok táncolni. Sajna nem ép a tánctudásomról vagyok híres. Keringőzni kitűnően tudok, de a modern zenére már nem vagyok annyira biztos.

Az a gond, hogy tipikus eset vagyok. Ha tánc közben két dolognál többre kell figyelnem, elveszítem a fonalat. Vagyis a ritmust. Kéz, láb, csipő...uh, a rémálmom. Nem is vagyok a táncparket ördöge. Ezért általában oldalt, elbújva táncolok. Bár egyszer tavaly táncoltam asztalon, akkor valahogy jobban ment. Nem is értem. Nah szóval...nem irigykedés vagy ilyesmi, de én is szívesen táncolnék úgy mint Adri barátosném. Tapadtak rá a pasik. És ami azt illeti Jucira is. És az arcom leszakad...napi 3 felkérést minimum kaptam a 3 éjszaka alatt. Még Jucit is többen megnézték az utcán. Én mindössze egy gyenguska próbálkozást kaptam összesen egy részeg némettől. Ezek szerint igaz, hogy az alkahol bevitel egyenesen arányos a női szépséggel. Minél több alkohol van az illetőben, annál szebnek látja a lányokat. Nah mindegy. Az tény, hogy nem a tánctudásommal fogom megtalálni az "igazit". De löttyögni tök jól tudok. Fél karral támasztom a bárpultat és közben jobbra-balra lépegetek. Ha kicsit erőteljesebb a ritmus akkor még a fejemet is tudom mozgatni. És akkor legalább nem zavarodok össze.

De azért nagyon jó volt a szülinapom. Idén elég sokan felköszöntöttek. Erre eddig nem nagyon volt példa. De most komolyan. Talán hamarosan azt is megérem, hogy a barátaim szerveznek nekem egy bulit...vagy elhívnak ezen a napon...és nem kell a szüleimmel töltenem. Ami persze jó...de könyörgöm. POFÁTLANUL FIATAL VAGYOK ÉS PEZSEG A VÉREM!!!! BULIZNI AKAROK!!!!

Kedves Blogom, Olvasó!

Most azért kicsit bővebben írok erről a nyaralásról. Még frissek az emlékek, és meg muszáj kiírnom magamból.

Már az előző bejegyzésnél is utaltam, hogy egy pultos... A LaSiesta-ban. Nos az ég, a sors, vagy Isten, bárhogyis nevezzük ver engem a Gáborokkal. Mert ő is az. Ez már 3 héttel ezelőtt kiderült, mert megkérdeztem. Voltam olyan merész, ha már 3 estén át csorgattam a nyálam utána megkérdeztem. És akkor úgy tünt, hogy húha...aztán hazaérve írtam neki levelet..hogy én voltam az a lökött csaj, meg minden...de május óta nem járt azon a közöségi portálon, amin megtaláltam.
És amikor most amikor megint ott voltunk én túl gyáva voltam. Még rendelni sem voltam képes tőle...szóval...egy gyáva nyúl vagyok. Vissza olvastam a levelet amit írtam, ami így most már elég gázul hangzik...de Adri azt mondta, hogy ha már nem voltam elég merész odamenni hozzá, ott van még a levél amit elküldtem neki, hátha válaszol majd és legalább levelezés lesz belőle. De sztem annyi levelet kaphat olyan idióta csajoktól mint én, hogy kizárt hogy emlékszik rám. Sőt.

De maga a nyaralás nagyon jó volt. Bár az idő nem volt tökéletese, de a 4 napból 2 napon tudtunk fürödni...mármint a Balatonban.

És most jöhetnek a képek!!!!

Kedves Blogom, Olvasó!

Megkésve bár...de azért én is voltam nyaralni, és még megyek is. Adrival és Vercsivel voltam egy 5 napot Szabadiban...nappal pancsolás, éjszaka buli. A LA FIESTA-ban. Tavaly már meséltem róla, szóval, a helyet, most nem mutatom be. De új pultosok vannak. És van 1 aki...húúúúúúúú de jó pasi!

Kedves Blogom, Olvasó!

Minden embernek meg van a maga keresztje. Ahogy barátai is vannak. A nehézségeket nehéz egyedül átvészelni, de az örömöket is jobban élvezzük egy barát mellett. Legyen barát-barátnő. Nekem vannak barátaim, barátnőim. Igyekszem nem tenni köztük különbséget, de mindig az adott személy, aki velem van vészeli át a boldogságot, örömöt.

Ha nem lennének, nemis tudom, mi lenne velem. Viszont meg is hálálom. Én azt vallom: aki a barátaimat bántja, az a családomat bántja, és ezzel együtt engem is. És ha valaki engem megbánt, annak komoly bosszúra kell számítania.

Üdv kedves Naplóm, Olvasó!

Késő este van, aludnom kéne, de nem tudok. Pedig már felvettem a csicsika poziciót. És mégsem jött álom a szememre. Valahogy a párkapcsolatok jutott az eszembe. Milyen nehéz egyáltalán találni valakit. És hogy kicsit kitérjek a tv-ből "áradó szemétre", az sem könnyíti meg a magam fajta magányos lelket dolgát. Mert hát a csinos lány találkozik a helyes fiúval, bajba kerülnek, veszekednek, majd kibékülnek és életük végéig szeretni fogják egymást. Szeretem ezeket a filmeket, mert hiszek a szerelemben és a "szőke hercegben", de mégis olyan nyomorúltnak érzem magam, miútán lecsendesedik egy-egy film utáni lendület. Bakker, ilyen csak a filmekben van. Nincs csini lány, meg helyes fiú, pláne nincs szőke herceg. Csak kő kemény valóság. Bezzeg ezt nem filmesítik meg.

Maradi vagyok, és remélem, hogy a nagy őt nem nekem kell leszólítanom, hanem ő fog. Na, de meddig várjak, merre menjek, hogy véletleül találkozzak vele? Mert akárhogy is nézzük nem könnyű találkozni olyan emberekkel, akik már elsőre is megtetszenek és nem rögtön valami idióta dumával akarnak felszedni. Bár nálam még nem próbálkoztak be ilyen baromságokkal, de Adri barátném mellett, olyanokat hallok, hogy egyszerűen a földre vetném magam és mint az új évi kismalac visítanék a röhögéstől. A legutóbbi felajánlotta neki, hogy megtanítja sakkozni. Lehet, hogy ő a nagy ő, de nem Adrinál. Ő ennél azért kifinomultabb. De ha hozzám jött volna, biztos a képébe röhögök és megjegyezném neki, hogy: Figyi, most komolyan, ez a duma bejött már valakinél?

Unok vagyok? Meglehet. De engem ilyen hülye szöveggel ne szólítsanak le. Sőt! Legyen természetes. Nagy elvárások? Ez is meglehet. Na és aztán? Én nem pénzre lakásra vagy örökségre hajtok, hanem az értelemre. Ha meglátok egy öltönyös férfi, akkor nem a márkáját nézem meg, vagy hogy arany karóra van-e a kezén. A pénz nem érdekel. És a pénzes pasik sem. Jó, nem azt mondom, hogy egy disznóólban is élnék, ha a szerelmem velem van, de nem kell palota. Albérlet, pl. Azt is fent kell tartani. Még többe is kerül néha, mint egy saját lakás. És nem kell kocsi, a BKV havonta ígyis olcsóbb. És a belvárosban amúgyis botrányos a közlekedés, nem kell oda még kocsi. Legyen egyszerű. És a legfontosabb, legyen munkája. Bár a pénz nem érdekel, de hadd ne én tartsam el a pasimat. Elég nekem az a kiadás amit most van, többet már nem tudok beválallni. De nem is akarom, hogy engem támogassanak. 

A szabadság fontos, de ne legyen az, hogy hetekig nem láttom. Igenis, lássam, ha a munkánk engedi. Nincs tiltás a barátok ellen, sőt, menjen is, de előtte azért értesítsen, hogy éjszaka ne sírjam tele a párnámat. Nem akarom ellenőrizni, de egy : Szívem haverokkal kocsmázni mentem, sms is megteszi. Ahogy én is eljárogatok a barátaimmal. Max nem mindig kocsmázni, hanem kávézni:D Nah mindegy. A kölcsönös bizalom, és tisztelet nagyon fontos egy kapcsolatban. És még ez sem biztosíték, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Hisz azért mindig vannak konfiktusok. De legalább törekszünk tökéletességre. Ha bántja valamelyikünknek a szívét valami, akkor igenis üljünk le és beszéljük meg. Mert nem csak az a beszélgetés, hogy milyen napod volt, jó. Nem, igenis, kérdezzen, ahogy én is. Mégha nem is teljesen kiváncsi. Engem se érdekelnek a kocsik, de ha olyan emberrel vagyok, akkor kérdezzek. Nah, jó, ez nem elvárás, mert a pasik nem szeretnek beszélgetni, de attól még, ha párkapcsolati baj van, azt igenis meg kell beszélni a társsal. És nem a barátnővel, akivel esetleg túl komplikálják (lányok) a dolgokat. Igenis leültetni a pasit, és beszélni. És ez oda-vissza játék. Mert ha nem beszéltik meg, nem tudják megoldani és akkor pápá kapcsolat. Persze a beszélgetés sem biztosíték, de akkor legalább azzal a tudattal lehet elválni, hogy te megtetted azt a lépést, hogy jobb legyen. Csak még is sem jött össze. 

Túl nagy elvárások? Szerintem nem. Inkább alap.

Érdemes ezen elgondolkodni. Hogy vajon én, akinek kutyája és tengerimalaca van, jobban láttom-e, mint te olvasó, aki akár egy rossz kapcsolatban élsz. Én sem voltam mindig egyedül, de a hibákból tanul az ember. És nekem is voltak hibáim, és ebből tanultam.

Csajok, ne a lére, vagy kocsira hajtsatok, hanem a SZŐKE HERCEGRE!

Kedves Blogom, Olvasó!

Csodás 3 nap áll mögöttem. Illetve még tart..vagyis még a hatása alatt vagyok.

Péntekkel kezdödött. Úgyan olyan uncsinak indult mint a több. 8-tól meló, utána haza és tv bámulás. Hisz a programm csak másnapra volt tervezve. De hála a jó égnek nem így történt. Adri barátosném rám csippogott neten, hogy nincs e kedvem előbbre hozni a programot. Ezt mint tette este fél 8-kor. Nem volt sok idő gondolkodni, írány az utcabál!

És ezzel elindult az "ereszd el a hajamat".

Szóval a hétvégén, rock and rollt jártam, megtanult a csikidám érzést, és csápoltam rock-koncerten. A koronázás, meg ma este volt. Tűzijáték. Kaptam egy barátság karkötőt, iszogattam borocskát, és jókat nevettem.

Most úgy érzem magam, mint egy hernyó! Bábból egy pillangó kelt életre. Pedig nem volt egy "nagy buli", sőt valakik biztos el se jöttek volna el, én uncsinak titulálták volna, hisz nem a rióban voltunk külföldi pasi mustrán, nem is a Kaméleon bárban jól szituált fiatalemberekkel. Csak itt helyben palotán. Hisz minden évben megünnepeljük. Idén 40 éves volt. És több mint 23 éve én is hozzá tartozom. És ezért érzem magam pillangónak, mert nagyon hosszú volt a tél és most itt a nyár, és nagyon sok mindent lehet csinálni. és még ragozhatnám is...

Szóval, aszem újjászülettem:D

Jó éjt!